Egy modern családi házban az árnyékolás nem az a dolog, amire elsőre gondol az ember — egészen addig, amíg egy nyári délutánon fel nem melegszik a nappali.
Ilyenkor derül ki igazán, mennyit számít, hogy milyen árnyékoló került az ablakokra, mikor és hogyan használjuk, és egyáltalán jól lett-e megtervezve.
Nem csak a hőérzeten múlik, hanem a fényen, a használhatóságon és azon is, hogy hosszú távon mennyire élhető a tér.
A jól megválasztott árnyékolás nem feltűnő — egyszerűen csak működik. Nyáron kint tartja a meleget, közben nem sötétít be feleslegesen, és nem kell vele naponta „harcolni”.

A mai modern családi házaknál nagy üvegfelületek vannak, sok fény, nyitott terek — pont ez adja az egész hangulatát. Csakhogy ezzel együtt a nap is sokkal erősebben jelen van a mindennapokban. Ha nincs megfelelő árnyékolás, nyáron gyorsan felmelegszik a belső tér, és onnantól már nem a komfort dominál, hanem a túlélés. Klímával lehet korrigálni, de az már csak utólagos megoldás. Egy jól megválasztott árnyékoló viszont eleve kint tartja a meleget. Nem kell túlhűteni a házat, nem vakít a nap, és a tér is használható marad egész nap.

redőny mint biztonsági eszköz

Az árnyékolás szerepe a modern családi házban

Egy modern családi háznál az árnyékolás nem csak arról szól, hogy besötétítünk, ha zavar a nap. Sokkal inkább arról, hogy mennyire tudod kézben tartani a fényt és a hőt a nap folyamán.

A nagy üvegfelületek jól néznek ki, de gyorsan ki is derül, hogy árnyékolás nélkül nem igazán élhetők. Nyáron felmelegszik a tér, télen viszont pont a napfény lenne érték. Ezért nem mindegy, milyen megoldást választasz, és főleg az sem, hogy hova kerül.

Milyen árnyékolót érdemes választani?

Nem létezik egyetlen „legjobb” megoldás. Inkább az a kérdés, hogy mire van szüksége az adott háznál.

Redőny

A redőny az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb megoldás, ha a hőt akarja kint tartani.
Zárt állapotban jelentősen csökkenti a felmelegedést, és egy plusz biztonsági réteget is ad. Cserébe viszont teljesen elveszi a fényt, ami nem minden helyzetben ideális.

Sötétítő függöny

A függöny inkább belső megoldás, ami jól jön, ha gyorsan szeretne sötétíteni vagy egy kis privát teret létre hozni. Legtöbbször inkább csak belső építészeti szempontból, hangulat teremtés, vagy dekorációs jelleggel használjuk. Bár a sötétítő függöny sötéttel és belátásgátlásban is szerpetjátszik, viszont a meleget már nem kint fogja meg, hanem bent — így inkább kiegészítőként működik jól, nem fő árnyékolásként.

Zsaluzia

Ha valóban szabályozni akarod a fényt, nem csak kizárni, akkor a zsaluzia az egyik legjobb megoldás. Nem egyszerűen sötétít, hanem lehetőséget ad arra, hogy finoman állítsd be, mennyi fényt engedsz be. Így nappal is világos marad a tér, de nem vakít a nap, és nem melegszik túl. Ez az a megoldás, ami egy modern háznál igazán jól működik — főleg nagy üvegfelületeknél.

Zipscreen

A zipscreen inkább azoknál a felületeknél jön elő, ahol már nem klasszikus ablakokról beszélünk, hanem teraszokról, nagy nyílásokról vagy akár pergoláról. Szélálló, stabil, és úgy árnyékol, hogy közben nem zárja ki teljesen a külvilágot. Nem lesz sötét bent, viszont a hőt és a direkt napsütést szépen visszafogja. Ez az a kategória, amit sokan csak utólag fedeznek fel — pedig ha eleve ezzel terveznek, teljesen más élményt ad a tér használata.

Napellenző és pergola

A külső árnyékolás az, ami igazán számít, ha a hőt akarod kezelni. Egy jól elhelyezett napellenző vagy pergola már azelőtt megfogja a napsugarakat, hogy azok elérnék az ablakot. Ez az, ami tényleg csökkenti a felmelegedést, nem csak utólag próbálja kezelni. Ráadásul használhatóbbá teszi a teraszt is, ami egy modern háznál szinte alap.

Hol melyik megoldás működik jól?

Nem minden ablakra ugyanaz a jó választás, és nem is érdemes így gondolkodni.
A kisebb ablakokra, illetve hálószobákba a redőny általában bőven elegendő. Egyszerű, költséghatékony megoldás, és ha a fő cél a sötétítés, akkor ezt megbízhatóan hozza is.
A nagy üvegfelületeknél viszont már más a helyzet. Nappaliknál, teraszkapcsolatos helyiségeknél vagy akár zárt teraszoknál sokkal fontosabb, hogy ne csak sötétítsünk, hanem szabályozni is tudjuk a fényt és a hőt. Itt jön képbe a zsaluzia vagy a zipscreen. Hogy melyik a jobb választás, az attól függ, mennyire szeretnénk finoman szabályozni a fényt, illetve mennyire fontos a teljes árnyékolás. A lényeg, hogy nem egyetlen megoldásban kell gondolkodni, hanem abban, hogy az adott felülethez mi működik a legjobban.

„Egy jól megtervezett árnyékolásnál ezeket már az elején érdemes átgondolni, mert utólag sokkal nehezebb korrigálni.”


Energiatakarékosság és hőszabályozás

Az árnyékolásnál nem csak a fényről van szó, hanem arról is, hogy mennyire melegszik fel a ház nap közben.
Nyáron ez a leglátványosabb. Ha a nap közvetlenül éri az üvegfelületeket, nagyon gyorsan felmelegszik a belső tér. Ilyenkor már nem az a kérdés, hogy van-e klíma, hanem hogy mennyit kell dolgoznia.
Egy jól elhelyezett külső árnyékoló — legyen az redőny, zsaluzia vagy zipscreen — már azelőtt megfogja a napsugarakat, hogy azok elérnék az üveget. Ez az, ami igazán számít, mert nem bent kell utólag lehűteni a levegőt.

Télen kicsit más a helyzet. Ilyenkor a napfény inkább előny, ezért nem az a cél, hogy mindent lezárjunk, hanem hogy akkor árnyékoljunk, amikor valóban szükséges. Ebben sokat segít, ha az árnyékolás könnyen állítható, vagy akár automatizálható.
Az automatizálás egyre gyakoribb, de nem kötelező. Már azzal is sokat lehet javítani a komforton és a fogyasztáson, ha tudatosan használjuk az árnyékolókat a nap folyamán.

Mire érdemes figyelni tervezéskor?

Az árnyékolásnál sok minden eldől már a tervezésnél — még azelőtt, hogy egyáltalán szóba kerülne, milyen típust választasz.

Nem mindegy a tájolás: egy déli vagy nyugati homlokzat teljesen más terhelést kap, mint egy északi oldal. Ugyanígy számít az is, hogy mennyire tud szellőzni a tér, illetve mire használják az adott helyiséget a mindennapokban.

Sokszor felmerül az is, hogy a megjelenés vagy a praktikum legyen az első. Egy letisztult, design szempontból szép megoldás jól mutat, de ha közben nem kezeli megfelelően a fényt és a hőt, hosszú távon inkább kompromisszum lesz.

Érdemes már az elején úgy gondolkodni, hogy ne csak jól nézzen ki, hanem működjön is. A kettő együtt ad igazán jó végeredményt.

Tipikus hibák árnyékolásnál

A legtöbb probléma nem azzal van, hogy valaki rossz terméket választ, hanem azzal, hogy nem a megfelelő helyre kerül a megfelelő megoldás. Gyakori hiba, hogy minden ablakra ugyanazt az árnyékolót teszik. Elsőre egyszerűbbnek tűnik, de a gyakorlatban nem működik jól. Egy hálószobának más az igénye, mint egy nappalinak vagy egy terasznak.

Az is sokszor előfordul, hogy csak belső árnyékolásban gondolkodnak. Ez gyors megoldásnak tűnik, de a meleget már nem kint fogja meg, hanem bent — így a hőterhelésen nem igazán segít. Gyakori az is, hogy az árnyékolás csak utólag kerül szóba, amikor már minden más kész van. Ilyenkor már kompromisszumokat kell kötni, pedig sok esetben egy előre átgondolt megoldással egyszerűbb és szebb eredményt lehetett volna elérni.

A jól működő árnyékolás nem egyetlen döntésen múlik, hanem azon, hogy az adott házhoz és használathoz mennyire sikerül jól összeállítani a rendszert. A legtöbb utólagos átalakítás pont ezekből a döntésekből adódik.

Egy jól működő árnyékolás nem attól jó, hogy van — hanem attól, hogy pont ott és úgy működik, ahol szükség van rá. Ha most építkezés előtt áll, vagy már kész a ház, de valami mégsem az igazi a fényekkel és a hőérzettel, esetleg eddig nem volt árnyékolóval felvértezve, akkor érdemes egy kicsit más szemmel ránézni az árnyékolásra. Sokszor nem nagy változtatás kell, csak egy jobb döntés a megfelelő helyen.

Ha bizonytalan, vagy szeretné átnézni, Önnél mi működne igazán jól, keressen minket nyugodtan. Egy rövid egyeztetésből általában gyorsan kiderül, merre érdemes elindulni, esetleg már van egy elképzelése akkor kérje ingyenes ajánlatunkat.